we live in a world
of noise-oholics
we need the sound
the sound of
radios, and cars

this is the 21st century
where you cant hear what
the other just said
but you dont care
anyway

there is no time
to think about yourself
you must keep going
never ever stop
we dont like when you stop
you dont like to stop
becouse you forgot how its like

BLUE

GREEN

RED

Do you remember, - he went on - writing in your diary, "Freedom is the freedom to say that two plus two make four"?

Yes - said Winston.

- How many fingers am i holding up, Winston?

- Four.

- And if the Party says it is not four but five...-then how many?

- Four.

The word ended up in a gasp of pain.

...

- How many fingers Winston?

- FOUR!! Stop it, Stop it! How can you go on? Four! Four!

- HOW MANY FINGERS, WINSTON?

- Five! Five! Five!

- No, Winston, that is no use. You are lying. You still think there are four. How many fingers please?

- Four! Five! Four! Anything you like. Only stop it, stop the pain...

                                       George Orwell - 1984

AZ ÚJ VALLÁS

John a konyhában ült, kezében a fiók aljáról előhalászott kést fogta, amikor meghallotta a folyamatosan ismétlődő,

magas, sípoló hangot. Lerakta a kést az asztalra, felállt, kiment az ajtón, a hátsó kertbe. Késő éjjel volt, enyhén havazott,

John pedig egy szellős pulóverben sétált hátra, hogy megtudja, mi adja ki a hangot. A ház mögött, megtalálta

a sípoló dobozt, amely úgy nézett ki, mint egy elhasználódott zenedoboz. Lehajolt, majd megfogta a tárgyat, amely azonban elhallgatott. 

Ekkor történt, hogy John elájult.

Mikor magához tért, a konyhában volt, az asztalnak támaszkodva. Nem tudta megbecsülni, mennyi idő telt el.

Először az ismétlődésre figyelt fel. Szorosan egymás után, rövid, éles, magas hangok. Lerakta a kést a kezéből.

Felállt, kiment a hátsó ajtón. Az udvaron, a ház mögött bukkant rá a dobozra, ami a hangot adta.

Felvette a földről, mire az abbahagyta a csipogást.

Hirtelen, szinte a semmiből, óriási szél vette körül, a fülében érezte a süvítést.

Befogta a fülét, behunyta a szemét.

Aztán elmúlt.

John kinyitotta a szemét.

A konyhában volt. Azt, hogy mennyi idő telhetett el, most se tudta megtippelni.

Ami feltűnt neki, az a magas, rövid hangok hiánya volt. Lerakta a kést az asztalra és kiment a ház mögé.

Ott egy alak várta, de a sötétben nem tudta kivenni, hogy ki lehet az.

John megijedt az ismeretlentől. Megkérdezte, mit keres az ő kertjében. Az alak lemutatott a földre, ahol a kicsi doboz hevert.

- Mit akarsz? – kérdezte John, mire az alak előbbre lépett, kijött az árnyak közül, felfedve arcát és túlvilági, mély hangon válaszolt.

- Én Isten vagyok. Azért jöttem el hozzád, hogy feltegyem a kérdést:

Csatlakozol-e az új valláshoz, amelyet meg fogok alapítani?

John nem tudott kételkedni abban, hogy a másik hazudik kilétét illetően, hiszen érezte, hogy különleges aura veszi körül azt.

- Miféle vallás? – kérdezte.

Isten belenézett a szemébe, elmosolyodott, majd azt mondta:

- Ennek a vallásnak nem lesz Bibliája, mert tanításait, alaptételeit néhány sorban ki lehet fejezni.

Nem lesz kötelező a templomba járás ahhoz, hogy jó hivő legyél, sőt, nem is lesznek templomaink.

Elég lesz bekapcsolni a tévét, a rádiót, vagy akár az ehhez hasonló dobozokat – ekkor lemutatott a rozsdás tárgyra –

mindenhol elérheted a vallást, mindenhol rátámaszkodhatsz. Szinte mindent szabad, amire csak gondolni tudsz...- itt elhallgatott

egy kicsit, majd hozzátette: - …és ezért, csak annyit kérek, hogy a halálod után engem szolgálj,

mint Uradat, akinek minden óhaját teljesíted, persze nem az örökké valóságig, cserébe pedig akár, még megúszhatod a poklot is.

John alig hitt a fülének, Isten szavai csengtek a fülébe, arról beszélt, miket tehet majd John életében, büntetlenül.

Szinte bármit. Végül Isten azt mondta:

- Ha döntöttél, gyere ki és mondd meg.

Ez volt az a pillanat, amikor John elájult. Mikor magához tért, az asztal mellett találta magát.

Tudta, hogy kint az Úr várja a válaszát. Felállt, és elindult.

Ezúttal magával vitte a kését is.

THE END

Peter Bergmann

Mellőzöttség

Ahogy Colin hazafelé tartott, bágyadtan nézte az utca embereit, és mint oly sokszor most is elfogta az az érzés, mintha mindenki gépszerűen mozogna, mintha senkinek se lenne különösebb célja. Általában akkor érezte így magát, ha tudta, hogy mikor hazaér, nem fog csinálni semmi értelmeset.

Szokás szerint, bár szilveszter volt, az év utolsó napja, ő egyedül baktatott lefelé az utcában, miközben, az iszonyatosan éles hangon durranó, robbanó petárdák elkergették az élettelen társadalom felhőjét róla, ami pár percig megrohamozta.

Már hajnalodott.

A több órás tombolás, és robbantgatás után az emberek kezdtek fáradni, már alig-alig lehetett hallani a tűzijátékok zajait. Colin kivette a füléből a fejhallgatót és beszívta a friss levegőt, amelyért pár órával ezelőtt imádkozott, miközben állítólagos barátaival egy füstös, büdös kocsmában iszogatott.

Megállt.

Valami nem stimmel.

Hirtelen nem tudta megmondani mi, de érezte, hogy valami rettenetesen hiányzik a megszokott térből.

Valami, ami nélkül, elsőre megnyugtató, utána hiány érzete van az embernek.

Colin fülelt, hátha meghallja, mi az, ami hiányzik. Nem hallott semmit, ami segített volna megfejteni neki, hogy mit nem hall.

Újra elindult, de a dolog, egyre jobban nyugtalanította.

Annyira nyilvánvaló…

Ez a gondolat szállt a levegőben.

Megnézte az időt, majd újra elindult. Miközben sétált, sorban végigvette azokat a dolgokat, amiket már megszokott, és amit mindenki más is alapvetőnek tart.

Levegő, oxigén.

Megvan.

Szél, időjárás.

Megvan.

Emberek.

Colin megpróbált a lehető legmesszebbre ellátni a meredek úton, de nem látott egy lelket sem. Már épp kezdett pánikba esni, amikor egy mellékutca gyéren kivilágított végében meglátott egy, nagy valószínűséggel részeg alakot.

Na azért…

Biztos volt benne, hogy másoknak is furcsa érzése támadt. Még mindig nem jött rá, így folytatta a sort.

A szokásos környezet.

Colin, úgy ismerte az utat hazáig, mint a tenyerét, minden este legyalogolt a meredek úton és minden este ugyanolyan volt. Tudta, hogy nemrég hagyta el azt a mellékutcát, ahol mindig átfúj a szél, és ami mellett (legalábbis télen!) utált elmenni. Tudta, hogy mindjárt elhalad egy kialudt közlámpa alatt. Tudta, hogy körülbelül ötven méter múlva ott lesz az az ostoba, ellenszenves kutya, aki minden egyes este megugatja őt. Csak vicsorít és morog, míg közelebb nem ér, aztán egyszer csak, mint egy bomba, felrobban a szája, és az ugatása felér egy nukleáris töltet erejével.

Az a dög…

Colin felnézett, és látta a kialudt lámpát, majd felkészülve a váratlan, mindent elsöprő ugatására, elsétált amellett a bizonyos ház mellett.

De csönd volt.

A nagy, fekete Labrador csak nem szólalt meg.

Hát persze!

A KUTYÁK!

Colin rádöbbent, hogy az utóbbi néhány órában, egyáltalán nem hallott kutyát ugatni, sőt nem is látott egyet sem. Nagyon rossz érzés fogta el. Kiáltott egyet, remélte, hogy a kutya mégis előjön. Úrrá lett rajta az érzés, hogy a barna retriever, aki minden nap otthon várta, és amelyhez már-már emberként viszonyult, most nem lesz sehol.

Dehogyis…az lehetetlen.

Elkezdett rohanni. Majdnem elbotlott, miközben végigfutott az egyenetlen útszakaszon.

Tudta, hogy pár méteren belül, ott kell lennie egy másik kutyának, egy szép kertes ház udvarában. Mikor odaért, megállt, és a sötétben a szemét meresztgette, hátha meglátja az ebet.

Nincs itt…

Érezte, ahogy a gondolat, hogy a kutyák eltűntek, végigfut az agyán, és az megpróbálja értelmezni.

Nevetséges.

Mire feleszmélt, már azon kapta magát, hogy teljes erejéből fut. A fél fülében zene szólt, de nem nagyon hallotta meg a gondolatainak örvénylése közben. Az este, az árnyékok és a lámpák különös, narancssárga fényjátéka most nem ragadta meg a képzeletét, mint máskor.

Az utca végén balra kanyarodott, ahol lefutott néhány lépcsőn, amely mindig kísérteties hangulatot árasztott magából.

Az utolsó métereket a házáig, a kulcs keresésével töltötte, majd mikor végre sikerült kinyitnia az ajtót, berontott a kertbe.

- Maggie!- kiáltotta többször, miközben körbefutotta a házat.

De a kutya nem volt meg.

Eltűnt.

A gazdája kétségbeesetten nyitott be a lakásba.  Ledobta a táskáját és felkapta a telefont. A rendőrséget hívta. Egy nő vette fel.

- Halló, tessék? Rendőr-főkapitányság.

- A kutyák!

- Hogyan, uram?

- A kutyák!

- Mi van a kutyákkal?

- Eltűntek! Nem vette észre?!

- Nem uram.

Colin nem tudta, mit is mondjon. Kereste a szavakat, majd meglátta, hogy az ablak tárva nyitva van, és a szél kísértetiesen mozgatja a függönyt.

Lenézett a földre.

A kutyája volt ott.

Maggie bámult vissza rá, a két barna, csillogó szemével.

- Uram? – a nő még a vonalban volt.

- Áh, semmi. Nem érdekes. Viszlát.

Colin lerakta a telefont.

Nem értette.

Hogy került be?

Becsukta az ablakot.

Bekapcsolta a tévét, de a híradóban nem volt szó kutyákról, főleg nem az eltűnésükről. Messziről meghallott egy ugatást.

Miért nem láttam egyet sem?

A kérdésre nem tudott válaszolni. Rájött, hogy lassan hajnali fél öt. Vállat vont, és kikapcsolta a tévét. A legfurcsább az volt, hogy Maggie valahogy bekerült a házba.

De hogyan?

Mivel már nagyon fáradt volt, Colin fogta a kutyát, és kirakta a kertbe. Megsimogatta a fejét, majd becsukta az ajtót és elment lefeküdni.

Maggie csak bámulta a körtefát, amivel szembe lerakta a gazdája, majd fölkelt a nap és megcsillant a kutya üvegszemén.

A kitömött állat lelke örült, hogy végre új szemszögből látja a kertet.

Vége

WAR IS PEACE.

FREEDOM IS SLAVERY.

2+2=5.

as i am walking down the road
i am thinking about you
i am confused and lost
but i'm just getting through
the frightening woods
the trees are hanging
the birds are screaming
the dogs are yelling
babies are crying
though it is late night

come  home, sit down
close your eyes,
listen to the silence
that is now in the air
the voices are gone
the screamings are gone
everything is gone...

hello

the sky of my mind is grey

it is my soul's new way

i stand beside your open heart

never see your life again

wait. ..

wait for me.

i will come

but i will....

i will ********

please, just try to ..... understand me.

bye

jack me up
cut me
i like it when my arms
are being cut down
you know that
you do that all the time
i am sick of it
and my face is pale
and my body started to fade away

dont ever tell me lies

don't ever tell your secrets
don't ever listen to others
do not even talk with them
they are just fucking liars.

Listen and repeat
listen and repeat
repeat and listen
listen and repeat

you must do what they want
becouse there is no other way
listen to their commands
repeat everything they say.

                                      pete

4 másodperc...

amikor már azt hittem volna, hogy rosszabb nem lehet...

az lett. nem úgy értem, hogy a világ legrosszabb dolga történt, de azért mégis....

3 másodperc...

szar helyzet. ez van. nincs kiút.

2 mádodperc...

ez a legrosszabb az egészben. még mindig van egy mádodperc ezen kívül. komolyan nem bírom tovább.

hihetetlen szar érzés. egyszerűen már LE KÉNE ÁLLÍTANI!!!!!!

áááááááá. uuuuuuuu. ííííííííííííííííí.

mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm............

1 másodperc...

B*ZDMEG!!!!! neeeee

még egy?            nem bírom.

nem bírom, nem bírom, nem bírom!

najó, kiveszem. kiveszem! ááááááááááá!!!

BEEEP!!!!!........

huh, azér annyira mégse volt rossz ötlet ez a mirelit pizza.

pete.

random thoughts...

don't want to change the world

becouse you can't.

ten days after you find it,

it is gone.

things will never come back.

you have memories you should never forget.

please, do me a favour:

listen and repeat.

listen and repeat.

repeat and listen.

listen and repeat.